Nagy Imre képtár (a Nagy Imre festő utcában; Tel.: 313-963). A galéria Csíkszereda központjából a Temesvári sugárút - Dózsa György utca és a Nagy Imre festő utca vonalán közelíthető meg (2 km). 1973-ban épült, a festőművész 80. születésnapjának tiszteletére. Az épület Nagy Imre halála után a festőművész képeinek kiállítására, a több ezer darabot tartalmazó hagyatékának őrzésére szolgál.

Nagy Imre szülőháza a képtár melletti egyszerű fatornácos parasztház, három egymásba nyitható szobával.

A teljes örökséget két részre tagolható: életmű és tárgyi hagyaték. Ez utóbbinak a zsögödi emlékház hét helyisége ad otthont. Az a tárgyi környezet, amely a művész halálakor a házban volt, „érintetlenül” megvan, ez kiegészült a kolozsvári lakásából elhozott tárgyakkal. A környék egyik legteljesebb múzeumi kollekcióját szemlélheti meg a látogató: a nem dohányzó mester, méhészkedéskor füsteregetésre használt Nationale cigarettájától kezdve az utolsó, abbamaradt olajfestményig mindent megőrzött, és megőriztünk. Folyóiratokat, vásárolt és ajándékba kapott műalkotások, festő- és horgászfelszerelés, robogó, háztartási eszközök, fényképek, levelek, hanglemezek, sakk-készletek, méhkaptárak és még sorolhatnánk a hosszú és igen tartalmas élet alatt felgyűlt, mindennapi használatú apróbb-nagyobb tárgyakat.

Nagy Imre, csíkzsögödi festőművész életműve
Művészegyénisége alkalmanként vitatott, személyisége soha. Életművének ismerete közösségünk számára kifejezetten fontos: tudat- és létmeghatározó. Személyes önállóságát az 54 évnyi munkássága során mindvégig megőrizte. Gazdaként és festőként egyaránt meghatározó egyéniség volt közössége számára. Helyet kapott a romániai művészbesorolásban, anyaországi hivatalos értékelése is megtörtént, mégsem tartozott sehová. Budapesten és Kecskeméten tanult: kezdetben Stróbl Alajoshoz járt, de hamarosan műfajt váltott és Edvi Illés Aladár, Olgyay Viktor, majd Révész Imre tanítványaként vált festővé. A húszas évek közepétől a negyvenes évek végéig készült alkotásai ugyanazokat a stílusjegyeket, plasztikai jellemzőket viselik magukon, mint a kor- és tanulótársak alkotásai: Aba-Novák Vilmos, Korb Erzsébet, Patkó Károly, Szőnyi István. Nem csoda, hisz együtt, egy időben, vagy ugyanott tanultak. Hozzuk tartozott Varga Nándor Lajos és Vámszer Géza rajztanár is, ez utóbbi Nagy Imrével együtt néprajzkutató és múzeumalapító volt Csíkszeredában.
Korai alkotásait tekintve a már említett kortársakkal együtt elsajátított ábrázolásmód a domináns, de művészetét sokféle irányzat befogadásával és követésével jellemezték. Festményein a német expresszionizmus hatását is felismerni véli a szakma, és valóban: kedvelte a németalföldi festőket, s külföldi tanulmányútjai során Brueghel alkotásaira figyelt igazán. Mohy Sándor kolozsvári festőművész szerint „Nagy Imre luminista; munkáin a fény a főszereplő. (…) Neki mindegy milyen téma előtt áll: portré, akt vagy kompozíció, - minden munkáján lüktet a fény, átitatódnak a rámenősen kiértékelt formák.”
De Nagy Imre semmilyen irányzatnak sem vált tudatos követőjévé, s ennek ellenére a XX. század korszerű festője volt. Abodi Nagy Béla kolozsvári festőművész szerint: „Nagy Imre igazát, korszerűségét nem lehet megtagadni. Népének, szülőföldjének hiteles nagy eposzát, hőskölteményét festette meg. (…) Életöröm, bánat, játékosság, vidámság és dráma, ifjúság és öregség megállás nélkül kergetőzik, váltakozik festészetének élő világában; a nagy és erős fények, árnyékok, színek és formák feszülő kontrasztja, mozgalmassága, merész téralakítása, kompozíciós építkezése a közlés igényének erejével, korszerű expresszív plasztikai nyelvvé teljesedett ki.”
Festésmódján többször változtatott. Műveit az idő folyamán egyre inkább könnyeddé alakította. Kezdetben pasztózus felületkezelésű olajtechnikában készítette kevés alakkal jelzett, illetve alaknélküli, madártávlatból komponált tájképeit, néhány aktját és portréját. Aztán a fametszet-előtanulmányok alapján festett életképek és tematikus kompozíciók következtek, majd az 50-es évek kényszerű cukor- és cementgyári, a szocreál követelményeit közelítő korszaka után készítette szabadfogalmazású, vegyes tematikájú kompozícióit.
Rajzait ceruza-, tus- és egyéb technikában készítette. Az akvarellt jegyzetnek nevezte, s akként is alkalmazta; portrékat és tájképeket, illetve életképszerű vagy pillanatrögzítésű, többsíkú kompozícióvázlatot készített. Kompozíciói végső formáját a vázlatok többszöri felhasználásával alakította, színeit pedig a naponta többször változó csíki fényhatásoknak megfelelően választotta meg.
Nagyméretű kompozícióit vászonra, furnérlemezre, többnyire olajban, néhányukat temperában festette. Kompozíciótémái általában elbeszélő jellegűek. Sok műve, mintha környezetrajzzal kezdődne, nagyterű tájba illeszti majd mindig a témát: a falut, a falurészt, az alakokat. Nagyon fontos volt számára a fény és a tér. Tematikus kompozícióin az alakok méretezésével is hangsúlyoz, - a kép alján, az előtérben csak fejek, a közép- és háttérben egyre kisebb alakok -, így fokozza a kerettáj mélységét, a képi térerőt.

Az utókor figyelmét magára tudta irányítani, mert közösségben gondolkodott. Majdnem a teljes életművet három székelyföldi városra hagyta, az adomány időrendisége szerint: 1949-ben Sepsiszentgyörgynek (69 db - Székely Nemzeti Múzeum képtára); 1960-ban Marosvásárhelynek (130 db. - Művészeti Múzeum); 1976-ban Csíkszeredának (6544 db. - Csíki Székely Múzeum).
A következő múzeumok pedig - nem minden esetben a szerzőtől való - vásárlás útján jutottak műveihez: Petőfi Irodalmi Múzeum (35), Magyar Nemzeti Galéria (12), Kolozsvári Művészeti Múzeum (8), Nagyszebeni Brukenthal Múzeum, Bukaresti Művészeti Múzeum és a Londoni Királyi Képtár (4-4). Összesen 6.810 alkotása található közgyűjteményekben, és a teljes életmű, mely - a legkisebb vázlattól a legnagyobb kompozícióig - mindent tartalmaz, meghalad(hat)ja a 9000-et.

Zsögödi római katolikus plébániatemplom (Zsögöd u. 52).
Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke (1992) műemléképületként tartja nyilván. Az egycsarnokos templom 15. században épült, gótikus stílusban, (főleg a keleti része) majd a 18. századi barokk korszak átalakításait őrzi. A zsögödi Mikó család építette (1707) és Szentháromság tiszteletére szentelték fel. A Mária-szobor a csíksomlyóival egykorú: 1510-1520 körüli. A szárnyas oltár szárnyai (1673) Jézus életét és szenvedésének történetét szemléltetik. A főoltár felső részébe beépített, a Szentháromságot ábrázoló olajfestmény régebbi, mint az oltár. A csíkzsögödi Mária szobor egy részben átfestett, 17. századi szárnyas oltárban van elhelyezve, erőteljesen átalakítva. A Kisjézus és a korona a későbbi korok alkotása.

Mikó udvarház (Zsögöd u. 47-49.)
A 19. század elején épült, a gótikus templommal szemben, neoklasszikus-empire stílusban. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke (1992) műemléképületként tartja nyilván. Utolsó lakója Mikó Bálint, országgyűlési képviselő, Csíkmegye főispánja volt. Örökségét unokaöccse, báró
Rudnyánszky Sándor kapta meg. A kápolna ma raktár. Gabonása a 19. század elején épült.